Megnyílt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat első irodája

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal stratégiai szövetségben Kárpát Régió Üzleti Hálózatot épít ki és üzemeltet tíz határon túli helyszínen. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára nyitotta meg a Kárpát Régió Üzleti Hálózat első üzletfejlesztési irodáját 2012. május 4-én Kolozsváron.

Szatmáry Kristóf elmondta, hogy az üzletfejlesztési hálózat az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség irányába tett egyik legfontosabb lépés, ahol integráltan jelenik meg a kamaráknál fellelhető kapcsolatrendszer, szakmai tudás, és a Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál megjelenő kormányzati szándék és eszközrendszer. Az államtitkár kiemelte, hogy rendkívül fontos a határon túli magyarság szellemi tőkéjének és gyakorlati tapasztalatának bekapcsolása a gazdasági élet vérkeringésébe a Kárpát-medence egészére vonatkozó Wekerle Terv, illetve az erdélyi Mikó Imre Terv megvalósítása során.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ösztönzésére létrehozott üzletfejlesztési irodák működésük során a történelmi tapasztalatokból, etnikai adottságokból és meglévő kapcsolati hálókból adódó erőforrások hatékonyabb kihasználásával erősítik a magyar vállalkozásokat, valamint a Kárpát-medence egészének gazdaságát.

Az egyes irodák feladatai közt olyan kereskedelemfejlesztési programok előkészítése és lebonyolítása szerepel, amelyek alkalmat teremtenek a magyar és a külföldi cégek közötti kapcsolatfelvételre, emellett a külpiacokra törekvő magyar cégeket folyamatosan ellátják nélkülözhetetlen külgazdasági, valamint specifikus helyi piaci ismeretekkel, információkkal, cégalapításhoz szükséges segítséget és üzleti tanácsadást nyújtanak. Az irodák igény esetén inkubátorházként is működnek, információkat adnak a magyar vállalkozások számára a környező országok privatizációs és befektetési projektjeiről, valamint a konkrét exportlehetőségekről. Mindezen szolgáltatásokat térítésmentesen vehetik igénybe az érdeklődő cégek.