Több százmilliárd forint jut turisztikai fejlesztési programokra a következő uniós ciklusban

Ezen belül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra (Ginop) 120 milliárd forint, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra (Top) 100 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programra (Vekop), valamint a Vidékfejlesztési Operatív Programra szintén 10 milliárd forint jut – tette hozzá.

A Ginop forrásaira kis- és középvállalkozások (kkv) pályázhatnak, a rendelkezésre álló összegből egyebek mellett tematikus hálózatok (zarándok- és természetjáró utak) építhetők, természeti és kulturális örökséghelyszínek tehetők vonzóbbá, valamint egyik kiemelt terület a gyógyvízkutatás támogatása. A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmus  kialakításáért felelős Top-ban az önkormányzatok a támogatottak, a vidékfejlesztési programban pedig a falusi turizmus szolgáltatói érdekeltek. Az első turisztikai témájú pályázatok nyár elején várhatók – mondta.

A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy az előző 2007-2013-as uniós ciklusban összesen 1119 támogatott projekt volt, amelyből eddig 893 valósult meg, 313 milliárd forint támogatást ítéltek meg, amelyből 309,8 milliárd forintra szerződtek, és 238 milliárd forintot ki is fizettek.

A koferencián Ruszinkó Ádám 2014 legjobb turisztikai szolgáltatóinak adott át elismeréseket. A díjazottakra Az Utazó magazin a hagyományos csatornák mellett interneten is szavaztatta az olvasókat, valamint a turisztikai szakembereket.

Az év üzleti szállodája a Kempinski Hotel Corvinus, konferenciaszállodája a Budapest Marriott Hotel, wellness szállodája a Spirit Hotel Thermál Spa (Sárvár), városi szállodája a Novotel Danube Budapest, vidéki konferenciaszállodája pedig a Hunguest Hotel Forrás (Szeged) lett. A szavazatok alapján az év légitársasága a Qatar Airways, az év utazási irodája a Karthago Tours. Az év legjobb fővárosi étterme a Lou Lou, vidéki étterme a szegedi Tiszavirág étterem, tradiciónális magyar éttermek közül pedig a Tanyacsárda (Lajosmizse) végzett az élen. Az év autókölcsönzője az Avis, élményfürdője a Aquaworld Resort Budapest, az év turisztikai városa pedig Eger lett.