Mire pályázhatunk most? II. rész - Széchenyi 2020, GINOP menetrend

Könnyítések január 1-től

Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és nincs köztartozása. – olvasható a Magyar Közlönyben. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI megkeresésére elmondta: a biztosítékmentesség nemcsak az új időszak fejlesztési forrásaiban részesülő kedvezményezettjei részére alkalmazható, hanem a 2007-2013-as időszakban támogatottakra is kiterjed, akik már nyújtottak biztosítékot.

További könnyítésként említette Csepreghy azt, hogy „a projektek finanszírozása terén változtatnak az eddigi gyakorlaton, és a beruházások első részét a támogatás összegéből valósíthatják meg a vállalkozások. Egy 50 százalékos támogatást elnyert pályázónak például csak a beruházás második felét kell önerőből finanszíroznia, az ahhoz szükséges hitelhez fedezetként elfogadható lesz a létesítmény addig elkészült része.”

 

Idei menetrend

2015. március 24-én a kormány hivatalosan közzé tette a GINOP 2015. évre szóló éves fejlesztési keretét, azaz azt a menetrendet, mely segítséget nyújt a vállalkozások számára a beruházásaikhoz szükséges pályázati források tervezéséhez.

 

Folytatjuk...

Dr. Kupcsok Lajos