Késedelmes fizetések: megállt a csökkenő trend

aug 22, 2021 | Hírek

A vállalkozások 64 százalékának legalább egy üzleti partnere késedelmesen fizetett 2021 első fél évében,
ami csökkenés az egy évvel korábbi 65 százalékhoz és a másfél évvel korábbi 68 százalékhoz képest,
ugyanakkor 2 százalékpontos emelkedés a fél évvel korábbihoz viszonyítva – ismertette a MKIK
Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) legújabb elemzését. Ebből kiderül: az előző időszakhoz
képest ugyanakkor tovább csökkent azon cégek aránya, amelyeknek üzleti partnereik több mint fele
fizetett késedelmesen. Tavaly júliusban a cégek 9 százaléka, 2021 januárjában a 8 százaléka, 2021
júliusában pedig a válaszadók 6 százaléka számolt be erről.
Míg a 20-49 fős és az 50-99 fős cégek 8-9 százaléka tapasztalta, hogy a partnerei több mint fele
késedelmesen fizetett, addig ugyanez az arány a 100-249 fő közötti vállalkozások esetében 3 százalék, a
250 fő feletti nagyvállalatoknál pedig mindösszesen 1 százalék volt – állapította meg a GVI.
Megemlítették, hogy ugyanakkor mindegyik létszámkategóriában 35-37 százalékot ért el azon cégek
aránya, amelyek egyáltalán nem voltak érintettek a késedelmes fizetésben.
A késedelmesen fizető üzleti partnerek problémája legnagyobb arányban a tisztán hazai tulajdonban álló
(69 százalék) és a kereskedelmi (69 százalék) cégek körében jelent meg.