Rólunk

Célunk az ország és a nemzet szolgálata a politikai életben, az általános emberi-nemzeti, civil, önkormányzati és szociális értékek alapján a magyar munkaadói és vállalkozói kör gazdasági, szociális, kulturális támogatása a politika eszközeinek felhasználásával.

Pártunk progresszív, a magyar nemzet történelmi múltját, értékeit és hagyományait tiszteletben tartó, a demokratikus polgári társadalom megszilárdítására irányuló értékek hordozója, amely a szabadság, a rend, a felelősség, a tisztesség és a szolidaritás jegyében a magyar családok felemelkedésén keresztül a közjogot kívánja szolgálni, a hazai kis-és középvállalkozók érdekeinek érvényre juttatásával. A politika eszközeivel, az egyéni és társas magyar munkaadók méltó társadalmi szerepének erősítését, a hazai termékek és magántulajdon védelmét, a vállalkozásbarát adópolitika közgazdasági és jogi feltételrendszer megteremtését, a magyar munkaadók versenyképességének erősítésének és egyenlőségének biztosítását tekintjük legfőbb célunknak.

Szatmáry Kristóf

elnök, országgyűlési képviselő